Oldalak

2014. június 26., csütörtök

Pár extra tipp wellbidhez, hogy sikeresebbek legyünk!

Üdv Olvasók!


Szeretnék kedveskedni pár kisebb extra tippel a sikerhez Nektek! Mindenkinek fontos aki belekezdett, hogy sikeresebb legyen. Sokan kérdeztétek, hogy én hogyan választom ki a megfelelő aukciókat, mi alapján választok, mit érdemes választani és erre egy ilyen bejegyzéssel szeretnék részletesebb választ adni Nektek!


Első tanács:
Ez a kép fog megjelenni ha belépünk, frissítjük az oldalt:
Itt láthatunk kb 2-3 sort olyan aukciókkal, amik hamarosan lejárnak. Ebből a sorból nem érdemes választani, mert mindenkinek ez az üdvözlőképernyő fog megjelenni aki frissíti az oldalt vagy belép éppen, tehát több ember szeme előtt vannak ezek az aukciók.

Érdemes picit lejjebb görgetni, ott is lehetnek pár hamarosan befejeződő aukciók, amiket már kevesebb ember láthat. Érdemes egy alapképet új oldalra tenni és folyamatosan frissíteni, hogy mi van/lesz szem előtt.
Ha picit lejjebb megyünk akkor ez a kép fog fogadni minket:
Olykor-Olykor el lehet csípni egy-két hamarosan lejáró aukciót a 4.-5. sorból, főként csúcsidőben mert akkor sok aukció zajlik és sokan csak az első 3 sort figyelik.

Második tanács:

Tetszik nekünk egy aukció és megnézzük a termék statisztikáit (termék képe alatt a statisztikák fül). Itt 2 táblázatot fogunk látni; egy szélesebb bal oldalit és egy keskeny jobb oldalit. Mindkettő egyaránt fontos! Vizsgáljuk meg előbb a keskenyebb bal oldalit. Én most egy 32 Gb pendriveot néztem ki ami x3-as aukció.

Itt a jobb oldali keskeny statisztika táblázata:
AUKCIÓ ÁTLAGOS IDŐTARTAMA:00:08:37
A NYERTES ÁLTAL FELHASZNÁLT BIDEK ÁTLAG MENNYISÉGE:24
ÁTLAGOS RÉSZTVEVŐK SZÁMA AZ AUKCIÓKON:9
ÁTLAGOS AUTOMATÁK SZÁMA AZ AUKCIÓKON:1

Ebből már sok minden kiderülhet, pl érdemes-e licitálnunk a termékre vagy nem. Van-e elég BID-ünk a termékhez. Nem érdemes viszont arra számítanunk, hogy egy átlagos aukciót fogunk kifogni! Példának okáért az említett aukción 3 automata volt.

Nézzük meg a bal oldali széles táblázatot ami egyfajta előzmények tábla:

Itt is sok minden kiderülhet, pl hányszor vitték el a terméket azonnal. Amit azonnal vittek el annak az időtartama 0 (ilyenből 2 van). Nem csak a BIDEK fület érdemes nézni, mert láthatjuk például, hogy hacano14 ugyan 6 BID-ért vitte el a terméket, de az időtartam majdnem háromnegyed óra volt amiből arra következtethetünk, hogy az illető később lépett be az aukcióba és "elhappolta" más elől a nyereményt. Érdemes lehet esetleg a terméket visszakeresni a befejezett aukcióknál is, mert akkor egy pontos időt is megtudhatunk mikor kezdődött az aukció és mikor lett vége. Ebből például rájöhetünk, hogy milyen időpontokban van nagyobb esélyünk nyerni.

Harmadik tanács:

Nézzük meg, hogy a kiválasztott aukciónk mellett milyen aukciók vannak/lesznek. Nem muszáj közvetlenül mellette lennie, de ha közelebb van az a jobb. Ha például a termékünk x3-as aukció és mellette van másik x3-as, esetleg több is akkor a licitálók szinte egyenlő arányban fognak szétoszlani az x3-as aukciók között. Ha ilyet választunk nagyobb lehet az esélyünk nyerni. Kevesebb automatára, kézi licitálóra számíthatunk. Itt kijelenteném, hogy nem feltétlen a középső lesz a nyerő! Érdemes az egymás közelében lévő aukciók statisztikáit nézni és abból megállapítani, hogy hol nagyobbak az esélyeink.
Erre is beszúrnék egy képet nektek:


Negyedik tanács:

Nem egy pontos adat, de hasznunkra válhat és megbecsülhetjük hogy mennyien vannak az oldalon (nem számosan, hanem arányosan értem). Én mindig megnézem a 100 BID-es aukciók jobb oldali keskeny statisztikáit és abból következtetek arra mennyien lehetnek éppen az oldalon. Pl a nyertes által felhasznált bidek száma általában olyan 15-55 között szokott lenni. Ha pl. 15-20 között van akkor elég kevesen vannak azok a licitálók akik kevesebbet áldoznának egy-egy termékre. Érdemes megnézni az átlagos automaták számát is. Itt általában 0-2 közé esik a szám, ez megmondhatja, hogy hány olyan felhasználó lehet az oldalon akik a kisebb értékű termékekre mennek automata beállításokkal.

Ötödik tanács:

Ne kapkodjunk, idegeskedjünk. A kapkodás mint minden másnál is csak hibákhoz vezet (pl. beállíthatunk egy olyan termékre automatát amit később megbánnánk). Ha idegesek vagyunk azt tudom ajánlani, hogy hagyjuk abba a játékot és próbálkozzunk később higgadtan, hideg fejjel.

Hatodik tanács:

Ne szomorkodjunk, ha nem nyertünk! Mindenkivel megesik a dolog, igen még velem is még ha nem is gondolták sokan. Ez a játék ezzel jár. Amikor nyerünk lényegében más szerencsétlenségére, csalódottságára megy a mi boldogságunk. Ha veszítünk akkor pedig pont fordítva.

Hetedik tanács:

Számítsunk a változásokra! A Wellbiden akár egy nap alatt is megváltoznak a termék népszerűségek. Mindig aktuálisnak, folyamatosnak kell lennie a megfigyelésnek. Más különben egy nem várt negatív meglepetésben lesz részünk. Fontos a termékek megfigyelése, hozzá tartozik a licitáláshoz. Azt is mondhatnám, hogy több mint a 75%-át ez a kutatás teszi ki, nem pedig a licitálás.

Remélem hasznotokra válnak ezek a röpke gondolatok és a kinézett termékeket megnyeritek!
Sok szerencsét!




Helyzetjelentés

Üdv Olvasók!

Mostanában elég kevés időm van a wellbidre, csak néha játszok és még mindig gyűjtök egy nagyobb termékre. Elhoztam 6 BID-ért és 9 Ft-ért a szokásos 100 BID-es csomagomat (klikk a linkre), igaz nagyon megijedtem mikor rajtam kívül megjelent még egy automata, de szerencsémre csak 6 BID-je volt, így én nyertem.

Személyes helyzetjelentésemhez tartozik még továbbá az is, hogy ismét kaptam a wellbidtől ajándék BID-eket 2 beküldött bejegyzésemért amit a közelmúltban írtam és megtaláljátok itt is őket. Ez nagyban hozzájárult a nagyobb termékem aukciójához mivel 2x450 BID-et kaptam amit bárhogyan nézzük 900 BID és olyan 13-14 ezer forintnak felel meg. Vagyis bejegyzésenként olyan 7 ezer forintot jelent! Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy írjatok ti is, mivel nagyon megéri! Akár kezdő az illető, akár haladó megéri. Ha esetleg még nem vásároltál BID-et az sem gond, leírod a tapasztalatokat, véleményedet az oldalról és pár napra rá megy is a BID kód, amit 28 napig válthatsz be.

Szóval mondhatni, hogy elég jól jártam ahhoz képest hogy alig játszottam, kerestem 1000 BID-et ami kb 15 ezer forintnak felel meg. Mindenki levonhatja a tanulságot, remélem feltűnik, hogy komolyabb licitálás nélkül is lehet keresni BID-eket egy kevéske írással.

Azt tudom ajánlani, hogy írjatok bátran, nem fogjátok megbánni a dolgot!

Szép napot!

2014. június 18., szerda

Külföldi munka?

Üdv Blogolvasók!

A Wellbid bejegyzésekre vadászók most picit háttérbe szorulnak, szeretnék pár sort írni a külföldi munkákról általánosan. Sajnos sok ember beleugrik amint adódik valami ilyesmi lehetősége az életben és a vége sokszor csak szájtépés szokott lenni. Itt gondolok főként azokra akik nehezebben helyezkednek el manapság/kihalt itthon a szakmájuk, esetleg csak a jobb fizetésre vadásznak és külföldön próbálnának szerencsét.

Gondolom mindenkinek van olyan ismerőse aki próbált valami munkát külföldön és a vége az lett, hogy átverték, nem kapta meg a megígért fizetést/juttatásokat. Szeretnék itt leszögezni pár dolgot. Sajnos olyan világban élünk ahol temérdek "álomállást" kínálnak nekünk, hatalmas keresettel, juttatásokkal! Ne dőljünk be az összes ilyennek! Az ördög mindig a részletekben (vagy a mögött) rejtőzik. Ahol ilyesmit ígérnek, hatalmas keresettel, minimális igényekkel az 95%-ban átverés. Nagyon durván sok ilyen állás/fekete munka, vagy átverés ahol átverik/kifosztják az embert.

Véleményem szerint, ha külföldön szeretnénk dolgozni akkor próbáljuk megismerni a céget ahová mennénk! Érdemes neveknek, cégnévnek, cégtevékenységeknek utána nézni keresőkben, közösségi oldalon. A másik amit a külföldi állásoknál elvárnak az hogy tudjunk beszélni 1-2 idegen nyelvet! Ez kb. elengedhetetlen dolog. Minimum angolul és/vagy az adott ország nyelvén tudni kell a legtöbb munkához. Sajnos attól, hogy egy magyar álláshirdető portálra felrakják az álláshirdetést, attól még tudni kell az idegen nyelvet. Sajnos itt bukik el a magyarok többsége, ennél a pontnál azt tudom ajánlani, hogy kezdjünk el megtanulni idegen nyelveket. Az interneten már számos ingyenes nyelvtanulási lehetőség van! Ezek mellé lehet esetleg venni könyvet, munkafüzetet, CD-t ami megkönnyíti a nyelvtanulást. Szerintem mindenki megtud tanulni angolul alapszinten pár hónap alatt ha komolyan veszi és minden nap ráfordít egy kis időt. Térjünk is rá a következő szükséges pontra; a munkaszerződésre. Érdemes utánanézni, hogy a kinézett országunknak milyen törvényei vannak. Aki komolyan szeretné csinálni az munkaszerződés nélkül ne menjen bele a munkába! E nélkül megint csak könnyedén átverhetnek minket, bűncselekménybe vihetnek aminek az a vége, hogy egy külföldi börtönben fogunk raboskodni X évig/ gyengébb esetben komoly pénzbírságot kell fizetnünk. A külföldi álláshoz szükség van még idegen nyelvű önéletrajzra (angolul CV-a Curriculum Vitae rövidítése). Ha mintákat keresünk akkor a keresőkben a cv sample (klikk a linkre) néven találjuk meg őket.

Végezetül fontos még az is, hogy ne számítsunk 10x akkora keresetre, tehát reális határokon belül keressük a munkákat! Kevesen tudják még, hogy külföldön drágábbak az albérletek, hiába kisebbek az adók mint itthon, tehát érdemes erre számítanunk. Ahogy minden pénzkereséshez ide is kell egy kis befektetés:

  • albérlet
  • megélhetési költségek
  • utazási költségek
  1. helyi járatokkal a munkába
  2. oda és visszaút költsége


Remélem hasznos cikk volt, ha tetszett like-old és oszd meg ismerőseiddel!

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Szép napot kívánok mindenkinek!

2014. június 12., csütörtök

Kifogtam egy rossz aukciót, mit csináljak?

Üdv Olvasók!

Eljött az elméleti óra ideje ismét!

Mint a bejegyzés címében is látszik, sokszor találkozunk olyan aukcióval ami valószínűleg nagyon rosszul fog elsülni, oda lehet akár az összes BID-ünk. Rendszerint kezdőkkel fordul elő, akiknek kevés BID van a számláján és automatát állított be, de haladó felhasználóknál is előfordulhat.

Ilyenkor két megoldás létezik amivel menthető a helyzetünk:

  1. Maradunk annál az aukciónál és reménykedünk abban, hogy mi fogjuk megnyerni.
  2. Megpróbálunk másra is licitálni, hátha sikerül valami mást megnyernünk.
Persze ezt nagyon nehéz eldönteni, hogy még is maradjunk, vagy próbáljunk szerencsét más terméknél. Mindkettő eset nagyon kockázatos és kifogyhatunk a BID-ből egy pillanat alatt.

Az első pont a lassabb folyamat, elhúzódhat az aukció, így kevés lesz az esély a nyereményre. Könnyedén beszállhatnak az aukció közepén, végén és elhappolhatják a nyereményt.

A második pontnál, szerencsénket kockára téve próbálkozunk egy-két másik aukciónál, hátha azt rögtön meg tudjuk nyerni és akkor nem lesz BID nullázás. Ebben viszont az a kockázat, hogy nagyon gyorsan fogynak a BID-ek, főleg ha több automatát állítunk be. Egy pár perc alatt kifogyhatunk.

A legfontosabb, hogy ne nyomjuk meg a pánik gombot, maradjunk halvérűek és gondolkodjunk tisztán. El kell dönteni, hogy az egyes vagy a kettes pontot válasszuk. Természetesen ne tipp szerűen, hanem vegyük figyelembe az aukció külső és belső környezetét.

Belső környezet:
  • Mennyien licitálnak? (automaták és kézi licitálók)
  • Milyen népszerűségű a termék? (több embert érdekelhet)
  • Milyenek a licitálók? (automata: módosítás, kézi: ha rálicitálnak rögtön licitál)
  • Vannak-e utólagos belépők? (az aukció közepén és végén lépnek be)
Külső környezet:
  • Mennyien vannak fent? (csúcsidő, hajnal...)
  • Milyen más aukciók folynak éppen? (népszerűség, könnyen elvihető termékek)
Bármelyiket is választjuk kockázatos lépés lesz, de szerintem egy párszor mindenki találkozott már ilyen helyzettel, ezért érdemes átgondolni mit tennénk ebben az esetben. Érdemes gondolkodni, mert talán ez fog kihúzni minket a gödörből!

Ha több BID van a számlánkon akkor se essünk pánikba, tudni kell mikor kell elhagyni az aukciót.
A Wellbid hasonló a pókerhez: tudni kell a rossz játékból kiszállni és a jó játéknál nagyot nyerni.

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Sziasztok!


2014. június 10., kedd

Új design

Üdv Olvasók!

Mint láthatjátok picit megújult a blog, van pár új funkció ami sokkal barátibb, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz.

Ilyen új fontosabb funkciók például:

  • Új megosztási fülek a bejegyzések alatt, hogy meg tudd osztani a barátaiddal és ismerőseiddel a bejegyzéseket.
  • Kapcsolatfelvételi modul rögtön jobbra találhatjátok meg (itt tudsz e-mailben elérni, tanácsot kérni).
  • Követés e-mailben amit a blogarchívum alatt találtok meg.

A jövőbeli tartalom és írásgyakoriság nem változik, továbbra is megpróbálok minél realistább lenni, minden részletet leírok ami fontos lehet. Az írások minőségét tartani fogom, megpróbálok érthetőbb, egyszerűbb bejegyzéseket írni, hogy az üzenet, tapasztalat gyorsabban átérjen. Továbbra is kiemelem a fontosabb részleteket, a felsorolásokat is rendezem, hogy átláthatóbb legyen. Természetesen továbbra is reklámmentesen írok, mert nem a pénzszerzés a legfőbb célom. Tudom, hogy zavaró tud lenni a sok reklám.

Szeretnék én is picit közelebb kerülni hozzátok, valamint a kedvetekben járni ezért továbbra is várok visszajelzéseket, érdeklődést, kérdéseket. Továbbá kihelyezek egy-két közvélemény kutatást is, hogy megtudjam miről írjak többet és hogy tetszik-e az új design. Ezt a jobb oldali menüben fogjátok megtalálni, kérlek ha van egy kis szabadidőd akkor szavazzatok.


Köszönöm hogy elolvastátok, ha tetszett akkor oszd meg a bejegyzés alatt a Share gombokkal!

Sziasztok!


2014. június 9., hétfő

A szokásos és az esti automata

Üdv Olvasók!

Ismét 2x nyertem az utolsó blogolásom óta. A szokásos 100 BID-es csomagot (klikk a linkre) amit 16 Ft-ért vittem el és 18 BID-ért. Szokásos módszerrel nyertem ismét, mondanom sem kell szerintem, hogy ez a leghatásosabb. Valamint elhoztam egy 4000 Ft+200 BID-es csomagot (klikk a linkre) is egy estére hagyott automatázás során. Nem figyeltem, aludtam közben, úgy voltam vele, hogy ezt is kipróbálom, hátha bejön és bejött, így nyertem meg 13 Ft-ért és 6 BID-ért. Gondoltam kevesen lesznek 5-fél 6 körül és egyedüli automata leszek, mert ilyen tájt a spanyoloknak is már elég késő van, akik sokáig fent maradnak azok már álmosak lesznek és elalszanak, akik pedig kora reggel jönnének azok max még csak a kávét iszogatják. Persze lehetett szerencse is, de ezt még kiderítjük egy 2. próbával is. ;-)

Jött egy kérdés az ask.fm/kaorusan90 (klikk a linkre ha kérdeznél Te is), hogy lehet-e készpénze váltani a nyereményeket. Oda is válaszoltam és ide is válaszolok, hogy többen is megtudják a választ, hogy igen! Paypales kifizetést lehet csinálni, rögtön elküldik. Ha ezt készpénzre szeretnénk váltani akkor át kell utalni az igazi bankszámlánkra és 3-5 munkanapon belül lesz ott a pénz. Én eddig 2x kértem paypales kifizetést, 1x a 15000 Ft-os Extreme digital kuponnál, egyszer pedig a mostani 4000 Ft+200 BID-ért. Persze ilyenkor a termék áránál picit kevesebbet kapunk, hogy gondolkodóba essünk. Ezt én úgy szoktam kiszámolni, hogy a termék árát elosztom 15-el, aztán megszorzom 11-el. Nem a legpontosabb, pár Ft eltérés lehet, de nagyjából jó megoldás, ha átszámoljuk.

A képeket is feltölteném, ami bizonyítja, hogy fizettek időben:



Remélem egy-két szkeptikus arcot is sikerült meggyőznöm, hogy ez valós nem pedig kamu.
A következő alkalomkor ismét visszaülünk az iskolapadba és elméletet tanulunk keményen.
(Ha csak meg nem nyerek valami hatalmasat addig :-))

Köszönöm, hogy olvastátok, ha tetszett iratkozzatok fel!

Sziasztok! Szép napot!

2014. június 8., vasárnap

Szokásos

Üdv Olvasók!

Ismét egy 100 BID-el blogolnék Nektek.
Komolyan már annyit elhozok, hogy szívesen adnék egy-két embernek egy 100 BID-est hogy próbálja ki, de sajnos ez nem kivitelezhető. A szokásos módon hoztam el 12 Ft-ért és 12 BID-ért a csomagot (klikk a linkre).

Újabban rájöttem egy jó módra amivel néha kicsalható, hogy mennyi automata található meg egy-egy aukción. Azonban kockázatos, mert az utolsó pillanatban kell licitálni, amit sokan csinálnak. Ezzel csak egy baj szokott lenni, hogy az átlagos időtartam ami 1 licit után jön az 15 másodperc. Vagyis ha 10 másodpercnél valaki licitál akkor újra 15 másodpercnél kezdi a számlálót, ami 5 másodperccel növeli az aukció időtartamát. Na most, már említettem, hogy fontos az aukció időtartama. Egy pár másodperc alatt 2-3 ember is észreveheti az aukciót és beszállhat, így csökkentve esélyeinket. Ha 14-15 másodpercnél licitálunk akkor szinte csak 1-2 másodperccel tolódik el az aukció, míg ha a legvégén licitálnak akkor ez lehet akár 14-15 másodperc is. Senkinek nem kell említenem hogy ez 7-15x annyi idő. Ez pedig csak 1 licitnél ennyi, képzeljük el ha eljátsszák ezt 10x. Az aukciók fele ezért megy el drágán mert az utolsó pillanatban licitálnak az eszetlenek. Szerintem 1-2x bejátszani még lehet a legelején, hogy kiderüljön lapul-e automata, de utána ne mert csökken az esélyünk.

Remélem jól telik a hétvége!
Sziasztok!


2014. június 6., péntek

Dupla nyereményes nap

Üdv Blogolvasók!

Ma egy jó napot zárhatok ismét, mert 2x is nyertem egy napon csúcsidőben.

Kezdjük az időrendben első nyereménnyel, vagyis a "szokásos" 100 BID-essel. Sajnos kifogtam egy igen rossz aukciót, mivel sajnos 2 automata volt ellenem. Pont emiatt is tettem idézőjelbe a szokásost, mivel ez egy nagyon szokatlan volt. Az első automata az első pár licitnél ki is esett, gondolom nem volt sok BID-je. A második az pedig tartotta magát, 15-16-17 licitálásig, aztán elkezdtem kézzel licitálni tovább, mert lejárt a 15 licitálásom. Úgy voltam vele, hogy inkább bukjak 10-20 BID-et mint 90-100-at, így el is hoztam. Tudom erősködő lépés volt részemről, könnyen meg is járhattam volna, de a lényeg hogy kevesebbet buktam.

Végül 54 Ft-ért hoztam el és 108 BID-ért amit ide kattintva tekinthettek meg (klikk a linkre)

Mivel kifogtam az egyik legszerencsétlenebb 100 BID-es aukciót ezen a napon, úgy döntöttem, hogy fordítok a szerencsén! (avagy szerencsétlenségemen :-)). Kinéztem egy aukciót, ahol szerintem is és statisztikailag is nagy esélyem van nyerni. A 15 000 Ft-os Extreme Digital Ajándékkártyára esett a választásom. Ilyen volt a statisztikája:




AUKCIÓ ÁTLAGOS IDŐTARTAMA:00:05:21
A NYERTES ÁLTAL FELHASZNÁLT BIDEK ÁTLAG MENNYISÉGE:88
ÁTLAGOS RÉSZTVEVŐK SZÁMA AZ AUKCIÓKON:4
ÁTLAGOS AUTOMATÁK SZÁMA AZ AUKCIÓKON:1

Úgy voltam vele, hogy kézzel indítok, esetleg ha sokan vannak akkor el is tűnök hamar, de szerencsére csak egy igazi ellenfelem volt a pályán:

nekob6118 Ft
ecudo7 Ft
nekob6116 Ft
ecudo5 Ft
nekob6114 Ft
ecudo3 Ft
nekob6112 Ft
puzatin661 Ft
Így könnyedén elhozhattam 8 Ft-ért és 36 BID-ért, mivel x9-es aukcióról volt szó. Szóval a szerencse is az én pártomra állt ennél az aukciónál aminek nagyon örültem, hiszen terméket nehezebb nyerni (terméknek számít ez is). Szerintem BID-re fogom átváltani, mert kb. 1000 BID-ről van szó. A megnyert terméket ide kattintva érhetitek el (klikk a linkre).

Legyen szerencsétek!

Sziasztok!



A kevés BID-es technika

Üdv Olvasók!

Ismét egy kis elméleti bejegyzéssel kedveskednék Nektek!

Egy új fajta taktikán gondolkozgatok egy ideje. A taktika lényege az, hogy tipikusan akkor használható, ha nagyon kevés BID-ünk van, pont emiatt picit kockázatos is, szinte BID-ről BID-re élnénk. A taktika legnagyobb előnye az, hogy termékekre is tudunk licitálni, anélkül hogy nagyon sok BID-ünk veszne oda. Ehhez viszont picit több szerencsére van szükségünk.

Ez a taktika csak akkor válik be ha tényleg kevés BID-ünk van, például 200 alatt. Már ismerni kell valamilyen szinten az oldalt és automatákat mert a fő alapja a technikának az automata lesz. Gyakran kell hozzá nyerni 100 BID-es aukciót, hogy legyen egy kis utánpótlásunk. Mint azt már láthattátok ez elég könnyű, mondhatni hogy 5-ből 1x nem szokott bejönni a 100 BID-es megnyerése.

 Ugye tudjuk, hogy ha az automatát beállítottuk 45-re, akkor az végig licitál addig ameddig:

  • El nem fogynak a BID-ek
  • Meg nem nyerjük
  • Le nem telik a minimális licitálások
A technika magja az első ponton múlik. Ha például van 100 BID-ünk, elhozunk egy 100 BID-es csomagot 6-12-18 BID-ért akkor marad még egy kevés a számlánkon. Ilyenkor nem váltjuk be rögtön a 100 BID-et, hanem beállítunk egy-két automatát konkrét termékekre. Természetesen ne, mobilt, notebookot nézzünk, hanem inkább olyat ahol 0-2 automata szokott lenni átlagosan. Ha szerencsénk van akkor egyedül leszünk automaták és elvisszük a terméket, ha nincs szerencsénk, akkor sem veszik oda sok 100 vagy pár 1000 BID-ünk, csupán csak 70-94. Ha elveszítettük az sem olyan nagy gond, mivel elővehetjük az előzőleg megnyert 100 BID-es aukciónkat, beváltjuk és újra van 100 BID-ünk. Ismét megismételjük ezt a műveletet; ismét meg kell nyerni egy 100 BID-es aukciót.

A technika legnagyobb előnye:
  • Nem veszítünk egy x9-es termék aukción rengeteg BID-et
  • Nagyobb esélyünk lesz automata licitálóként, mint kézi licitálóként
  • Ha egyedüli automaták vagyunk akkor 90%, hogy megnyerjük a terméket pár BID-ből
A technika legnagyobb hátránya:
  • Meg kell nyerni egy 100 BID-es aukciót a termék automatázás előtt, hogy legyen utánpótlásunk
  • BID-ről BID-re élünk, nagy az esélye annak, hogy esetleg kifogunk egy rossz 100 BID-es aukciót és lenullázzuk magunkat
Az előnyök kb. ugyanakkorák mint a hátrányok, szerintem teljesen jól használható technika lehet azoknak a felhasználóknak akik nem szeretnének hetekig spórolni, nincs pénzük extra nagy csomagokra.

Köszönöm az olvasást és a kérdéseket, visszajelzéseket!

Jó éjszakát!

2014. június 4., szerda

Végre van egy kis szabadidő 2 vizsga között, avagy csak a szokásos 100 BID

Üdv Olvasók!

Most végre van egy kis időm írogatni és játszani is, mert két vizsga között vagyok. Elhoztam egy szokásos 100 BID-es csomagot (klikk a linkre) a jól bevált módszeremmel 6 BID-ért és 5 Ft-ért. Nagyon örültem neki, mert már kezdett hiányozni a könnyű nyerés.

A Wellbid viszont még egyszer meglepett, mivel a blogjára kitett egy általam írt bejegyzést amit itt tudtok (újra) elolvasni. (klikk a linkre). Ajándékba kaptam tőlük 500 BID-et, ami valljuk be nagyon jól jött a sok rosszul kifogott aukció után. Viszont még mindig gyűjteni szeretnék, hogy még jobban bebiztosítsam a győzelmemet a következő nagyobb termék aukciójára.

Mivel még nem néztem ki semmit, így addig szeretnék gyűjteni ameddig ki nincs nézve az adott termék. Természetesen olyat szeretnék elhozni aminek a nyerési esély/érték aránya a legnagyobb. Ha olcsón elhoznám akkor kifizettetném, vagy ha érdekel a termék akkor kiszállíttatom mindenképpen.

Ebben a bejegyzésemben azt tudom ajánlani nektek, hogy ha van pár BID-etek nagyon becsüljétek meg, mert azzal akár egy fél milliós tárgyat is el lehet hozni!


Köszönöm, hogy elolvastátok és köszönöm a Wellbidnek is az ajándékot!
Szép napot és jó aukciókat kívánnék!

Sziasztok!